Ismeretlen mélységekben
Ismeretlen mélységekben

Barlangkutatók Európa legmélyebb barlangrendszerének nyomában

Az Ario Caves Project keretében egy csapat barlangász arra vállalkozott, hogy felfedezze Európa legmélyebb összefüggő barlangrendszerét Észak-Spanyolországban – merész vállalkozásukhoz persze megfelelő felszerelésre is szükségük volt.

„Arról, ami a föld alatt található, kevesebb információval rendelkezünk, mint amit a Holdról tudunk” – nyilatkozza Axel Hack profi barlangkutató, aki maga sem gondolta, hogy ami kalandnak indult, az az évek alatt egy sokkal nagyobb dologgá fogja kinőni magát. Barlangász társaival együtt Hacknek az a célja, hogy fény derüljön a Föld mélyének titkaira: „Azt szeretnénk, ha az emberek megbecsülnék, megvédenék és megőriznék ezeket a kincseket” – válaszolta a küldetés céljaival kapcsolatban. Hack 2012 óta vesz részt az Ario Caves Projectben. Észak-Spanyolországban, az Atlanti-óceán partjánál lévő Picos de Europa hegységben található az Ario Plateau barlangrendszer, amelynek a feltárása több mint 50 év óta zajlik különféle nemzetközi expedíciók keretében.

„A lenti körülmények elég barátságtalanok az emberek és a gépek számára: 80%-os páratartalom, hét fok és mindenhol csak agyag.” Axel Hack, barlangász

A kutatócsapatok eddig már több barlangot is felfedeztek és feltérképeztek a hatalmas hegység mészkőtömbjében. Azonban máig nem sikerült tisztázni azt a kérdést, hogy a barlangok összefüggő rendszert alkotnak-e. A rejtély 2017 nyarán egy különleges küldetést inspirált: A korábbi évek expedícióinak eredményei alapján feltételezhető volt, hogy a két legfontosabb barlang, a „C4” és a „2/7” között természetes kapcsolat áll fenn. Festékes nyomkövetési vizsgálattal ugyanis sikerült kimutatni, hogy a víz az egyik barlangból átfolyik az alacsonyabban fekvő másik barlangba. A kutatókban ekkor tudatosult, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetnek Európa egyik legmélyebb barlangrendszerének felfedezéséhez.

Kemény próbatétel a kutatók és a technológia számára
Kemény próbatétel a kutatók és a technológia számára
180 méteres ereszkedés a „C4” barlang „Szörny” („Monster”) nevű aknájában.

Az expedícióhoz komoly felszerelésre volt szükség, amit először szamárháton vittek az alaptáborba. „Ezután teherautó-ponyvából készült zsákokban mindent a barlangba vittünk. A csomagokat magunk mögött húztuk, így kellett a szűkebbnél szűkebb nyílásokon átpréselnünk magunkat” – meséli Hack. Néhány barlangszakasz leküzdése komoly mászótudást igényelt: „Eközben persze sok olyan eszközre is szükségünk volt – kötéllétrákra, kötelekre, csavarokra, vezeték nélküli kalapácsfúrókra –, amelyek minden helyzetben megbízhatóan működnek” – folytatta Hack. A barlang körülményeivel kapcsolatban elmondta, hogy azok az emberek és a gépek számára is komoly kihívást jelentettek. „Kb. 80%-os páratartalom, hét fok és mindenhol csak agyag, ami rövid idő múlva mindenre rátapadt.” Rendkívül kemény teszt volt ez a Bosch által rendelkezésre bocsátott két, vezeték nélküli kalapácsfúrónak. A kalapácsfúrók segítségével a kutatók a felfedezetlen barlang látszólag megközelíthetetlen szakaszaiba is eljutottak.

A „Szörny” gyomrában
A „Szörny” gyomrában
„Olyan helyeken járunk, ahol senki más nem fordult meg előttünk” Axel Hack, barlangász

Mielőtt a kutatók fel tudták állítani a sátrakat a „C4”-ben lévő, 2016-ban felfedezett „Szentélyben” („Sanctuary Hall”), először le kellett ereszkedniük a „Szörnynek” („Monster”) nevezett 180 méter hosszú aknajáratban. A hegy belsejébe vezető út hat órán keresztül tartott. 650 méterrel lejjebb az expedíciós csapat egy szifonban végződő patakra bukkant. Innentől nem tudták gyalog folytatni a túrát. Az egyikük 30 méter mélységig követte a vízfolyást, a többiek pedig a környező aknákban próbáltak meg száraz átjárót keresni a „2/7” barlanghoz.

Az átjáró keresése során fontos szerepet kapott a két fúrókalapács, amelyeket a barlangászok a csapszegek rögzítéséhez használtak a különböző aknajáratok megmászása során. „Mielőtt elkezdjük használni a fúrót, kalapáccsal ellenőrizni kell a szikla hangját. Így el lehet kerülni, hogy a fúró lemálló sziklaréteget érjen. Fontos, hogy a csapszeg szilárd alapba kerüljön, mert különben lezuhannánk a mélybe” – teszi hozzá Hack. Axel Hack és a munkatársai két nap leforgása alatt 70 méteres magasságba jutottak fel egy sziklakéményben, és ehhez csak két akkumulátorra volt szükségük. „Amikor a mélyben vagyunk, az a legfontosabb szabály, hogy nem lehet hibázni. Ezzel mindenki tisztában van, és ez alól a szerszámok sem kivételek.”

Meredek úton a csúcs felé
Meredek úton a csúcs felé

Kemény munka volt – a barlangászok akár napi 14 órát is dolgoztak. De a siker nem maradt el. Bár nem találtak olyan száraz átjárót, ami a „2/7” barlanghoz vezetett, az egyik, merülést végző társuk mégis sikerrel járt. A vizet követve sikerült eljutnia a másik barlangrendszerhez. Ennek bizonyítékaként egy kis jegyzetlapot adott át a társainak, amelyet egy közvetlen túra alkalmával még 2000-ben hagyott hátra néhány barlangász a „2/7” barlang felfedezése során. A barlangkutatók számára ez jelentette az áttörést, mert így megtalálták a két barlang közötti kapcsolatot.

Fontos lépés volt ez ahhoz, hogy majd egy nap az Ario Plateau teljes barlangrendszerét fel lehessen fedezni. Az összefüggő, 905 méter mély „C4” és „2/7” barlangokat, amelyek mintegy 18 kilométeren terülnek el, már most is a világ 140 legmélyebb barlangja között tartják számon. Ha a spanyol hegységben lévő szomszédos barlangokkal is sikerül kapcsolatot találni, akkor a bejárat és a kijárat közötti 1750 méteres magasságkülönbségnek köszönhetően ez lesz Európa legmélyebb összefüggő barlangrendszere.

Több mint két hét és a mélyben néha megszakítás nélkül eltöltött hat napos periódusok után a kutatócsapat felkészült a barlang végleges elhagyására. Az expedícióról mindannyian egyedülálló élményekkel és értékes tapasztalatokkal tértek haza. Axel Hack: „Amikor lemész egy barlangba, sosem tudod, hogy mi vár rád. Átvergődsz egy szűk nyíláson, és hirtelen egy kanyonban találod magad. Olyan helyeken járunk, ahol senki más nem fordult meg előttünk. Ilyenkor úgy érzed magad, mint Neil Armstrong!”

Tetszett a történet?

Tetszett a történet?

Mi a véleményed?

További történetek
Nagyobb biztonságérzet az életre szóló élményt nyújtó hegymászás során
Nagyobb biztonságérzet az életre szóló élményt nyújtó hegymászás során
További információk
Életre tervezve, barkácsolásra tervezve
Életre tervezve, barkácsolásra tervezve
További információk
Vevőszolgálat

Hétfő - péntek: 8.00-17.00

Szerviz

Alkatrész- és szervizszolgáltatásunkkal kapcsolatos kérdések esetén keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken:

Hétfő - péntek: 8.00-17.00

GYIK

Itt választ kap a szervizszolgáltatásaink témakörében leggyakrabban feltett kérdésekre.